2011. szeptember 21., szerda

Mandula sajt

paprikás sajt

Nagy felfedezés volt számomra a mandulából készült mandula sajt.Az ízét úgy kell elképzelni, hogy mandula, plusz az az íz, amit hozzáteszel, pl. fokhagyma, só, bors, zöldfűszerek.
De az állaga, az valami fantasztikus. Lágy, krémes, kenhető, szinte szétolvad a szádban.

snidlinges, bazsalikomos és paprikás sajt
Többféle ízesítésben készítettem, próbáld ki mind!

Hozzávalók
20 dkg áztatott mandula
1,5 dl víz
1 evőkanál inaktív sörélesztő pehely (elhagyható)
1 teáskanál utifűmaghéj
1 kávéskanál só,
1 kis csokor snidling,
1 kis csokor petrezselyem 

a díszítéshez:
1 kávéskanál natúr ételízesítő (pl. Vega-mix)
1 kávéskanál pirospaprika
1 kávéskanál apróra vágott zöldfűszer

A mandulát beáztatjuk legalább 1 napra, hogy elbomoljanak benne az enzimgátló anyagok, és az enzimek feléledjenek. A mandula héját lehúzzuk, hogy a sajt szép fehér legyen. 
1,5 dl vízzel simára turmixoljuk. Az állaga ekkor még lágy, tejfölös-túrós-szerű.

Ízesítés előtt, még lágyan
Ezután szűrőbe tesszük, és kb. 1 órán keresztül hagyjuk, hogy a felesleges lé lecsöpögjön. Ezt a sűrű masszát ízesítjük sóval, friss zöld fűszerekkel, sörélesztő pehellyel. Ekkor hozzákeverjük az utifűmaghéjt, ettől lesz szilárd, vágható állaga. Kerek formákba rakjuk, tányérra borítjuk.

Itt már lecsöpögött, kicsit szilárdabb, és már be is van fűszerezve

Minden kupac tetejét másképpen díszítjük: pl. ételízesítővel, pirospaprikával, apróra vágott friss zöldfűszerrel.  Ugyanúgy vágjuk és fogyasztjuk, mint a tejből készült sajtot.

Vegamix-szel megszórva



és felvágva...


Őszintén megmondom, hogy próbáltam én is erjeszteni, langyos helyen "punnyasztani", hogy az enzimek beindultával még jobban hasonlítson a sajt ízére... de úgy nekem már nem volt annyira finom. Így frissen nagyon jó volt, állagra és ízre is egyaránt.

3 megjegyzés:

Judit írta...

Szia Gitta! Lenne egy technikai kérdésem :-) Joan könyvében szemezek a mandulajoghurttal. A hozzávalóknál csak annyit ír, hogy "forró vízzel leöntött, hámozott mandula". A legtöbb receptnél, amelyben olajos mag szerepel, külön jelzi, hogy áztatni kell. A mandulatejnél pl. ez áll: "12 órára beáztatott, forró vízzel leöntött, hámozott mandula". A joghurtnál az erjedés miatt nincs szükség az áztatásra? Előre is köszönöm a segítséget :-) És bár nem a témához vág, de szeretnék feltenni Neked még egy kérdést (bár végülis a növényi tejekhez tartozik...) Honnan tudom, hogy egy rizspehely nyers-e? Ha ez nincs rajta külön feltüntetve, akkor nem is lehet nyers? Vagy létezik egyáltalán kétféle? Mire figyeljek a vásárlásnál, ill. hol juthatok ilyenhez? Előre is köszönöm, mert már 2 adag rizstejet öntöttem ki :-( de a rizspelyhes verziót most olvasom... Köszi előre is! a boltotok a Nyersétel Akadémián csak hétköznap van nyitva? Láttam, hogy 10-16, de napot nem láttam. Szép estét, ma nem kérdezek többet :-)

Gitta írta...

Judit, ezt a mandulajoghurt dolgot Joantól kellene megkérdezni! Én sosem használok semmilyen olajos magot áztatás nélkül.
A rizspehely szerintem nem nyers. Ebben nem vagyok szakértő, mert még nem használtam rizspelyhet. A barna rizst csíráztasd ki, őröld meg, szűrd le, így biztosan nyers rizstejet kapsz.
A Nyersétel Akadémia hétköznap van nyitva. Hétvégén is ott vagyunk általában, ha van valamilyen program. Csütörtökön tovább ott vagyunk, pénteken viszont rövidebb a nap. nézd csak:
h: 10-16
k: 10-16
sz: 10-16
cs: 10-18
p: 10-14

Judit írta...

Köszönöm Gitta :) Hát a rizs csíráztatása eszembe sem jutott... Vettem rizspelyhet, megpróbálom ígyis-úgyis. Szerintem Joan a joghurtnál nem áztat, mert erjed a mandula, a mandulasajtnál sem írja. Az összes többinél, ami nem erjed, ott áztat. De biztos ami biztos, éppenséggel ráérek egy nappal később joghurtot enni :) Ma ismét a nyers kenyered lesz terítéken, most rendesen megőrlöm a magot hozzá. Ez lesz a reggelink, amíg kitart :) És a párom kérte, hogy ezt feltétlenül készítsem el, azt hiszem ez egy férfi szájából... nagy dícséret, amit neked köszönhetek :) Ezért átadom :)